2014. június 30., hétfő

Vili

No, az úgy volt, hogy az Anyukámékkal szemben lakó néninél megláttam egy cicust, és szerelem volt, ő is, első látásra.
Gandalf úgy néz ki nagyobb mágus, mint eddig gondoltam, mert a macskautálatom nem csak vele szemben szűnt meg, hanem random mód szerelembe esek más kölyökcicákkal is.

A héten lett "nagykorú", 8 hetes és már magától eszik, úgyhogy most vasárnapra lett a napja, hogy érte mentem.

Imádni való, gyönyörű kis dög!

Mondta a néni, ha haza mentem vele, a szállító ketreckéből ne vegyem ki egyből, hagyjam, had szimatolják egy kicsit egymást.

Háááát.....
Rosszul sikerült a találkozás.

Gandalf egyből duplára fújta magát, borzolta a szőrét, sziszeget, fújtatott és támadta a szállítóketrecet.

Bő 3 óra kéztördelés után gondoltam, lesz ami lesz, kiengedem a kicsit, aki addig tök nyugiban felókdécselt bent, nem nagyon zörgette, hogy épp a kést fenik miatta kint.

Volt nagy civakodás, fújás, borzolás, csapkodás, és hiába álltam mellettük, Vili orra kapott pár sebet, addig csapkodta Gandi.

Egész nap ment a harc, nem sikerült megbarátkoznia Gandalfnak a kis jövevénnyel.

Zaza viszont imádatba esett vele, vitte le a játszóra a csajokhoz, és lent játszottak vele.

Közben a szomszéd kissráctól megkérdeztük, nem szeretne-e egy cicust, mert mióta Gandi megvan, egyre sűrűbben jár hozzánk, ő is macskabolond.
Mondta, hogy az ők lakásukba nem engedi az anyukája, de a mamája szeretné.
Egy a bibi, nincs itthon, és hétfőn este érkezik.
Addig vállalom a cicasitter szerepet?!
Nem igazán volt más választásom.....

Volt egy pokoli át cica sírt éjszakánk, egy átidegeskedett délelőttöm a munkahelyen, de mikor haza értünk, minden rendben volt, csak mindkét macsek sírt, külön-külön a maga szobájában....

Zalán egész délután cipelte Vilit, puszilgatta, ölelte, le nem tette egy percre sem, az meg tűrte, és élvezte.

Mikor Milán elvitte, elköszöntünk, volt nagy sírás, Zalánnak még majd egy óra múlva is folyt a könnye.

Annyira édes, kis nyugodt, szép GYÖNYÖRŰ cicus volt, sajnálom, hogy Gandi nem engedte, hogy legyen egy kis barátja....


2014. június 29., vasárnap

A legnagyobb...

...HŐS arc! :D

Kimi....

Örök rejtély, hogyan tud a legkiélezettebb helyzetekben is jéghideg higgadtsággal belesz@rni mindenbe?! :D
Nincs mese, imádom a srácot, és még azt is hajlandó vagyok megbocsájtani neki, hogy ebbe a kaka Ferrariba ült át...



2014. június 27., péntek

Izgatottan... :)

Kedvenc sógorom hatékony közreműködésével úton van hozzám egy CSOMÓ klasszabbnál klasszabb kis cucimuci! :D

Sok-sok ékszer alkatrész, lógók-fityegők, pandora köztesek, miegymás.
Már alig várom, hogy megérkezzenek és neki eshessek az alkotásnak!

Mutatóba, hogy mik közül szemezgethettek nemsoká:






Gondolkodósdi



2014. június 26., csütörtök

...mert megteremted önmagadnak!

Az elmúlt 1 - 1,5 évben egyre többször találkoztam olyan dolgokkal, amikre előtte soha nem figyeltem, és próbálom a magam hasznára fordítani a sok-sok frissen szerzett "tudást".

Egyik kőbe vésett igazság lett, hogy a gondolatnak teremtő ereje van.

Már megint azok a nyomi közhelyek, ugye?!

És nem...

Sokszor szembesülök vele, mennyire igaz is ez.

Az, ahogy másokhoz állunk, másokkal viselkedünk, minden vissza fordul majd, és mindent "vissza kapunk".

Ilyenek a "bevonzások" is.

Ma beszélgettem az unokanővéremmel, és szóba került X.Y.
...majd eltelt 10-15 perc és egyszer csak megjelent.
Döbbenten néztünk össze, hogy "megidéztük"?!
...és mondja az unokanővérem, hogy még SOHA nem járt az üzletben, pedig tizensok éve működik...

Vigyázz, mit gondolsz, vagy teszel! ;)

Türelmetlenség

Most elvileg dühöngve sikongatnék, HA  A RÉGI Andi lennék, de magam is megleptem önmagam, mennyire higgadt tudok maradni.

A türelmetlenség viszont a régi, de abból kiindulva, hogy én 7-8 évig vak tudtam lenni, ez az elmúlt 5 év még csak a bő fele, van még időm.

De epekedve várom azt a pillanatot, mikor az érintett(ek) szeméről lehull a fátyol, és az isteni rang nem lesz evidens, hanem LÁTJÁK, amiről nem beszélek, mert minek is beszélnék?  Tökéletesen felesleges.

MAJD rájön az, akinek erre rá kell, vagyis nagyon-nagyon remélem, hogy az értékrendek hol mutatnak követendő példát, és hol csak lufi az egész.

2014. június 24., kedd

Andi - Művek

Kedves Mindenki!

Naponta csípek el fél füllel bátortalan kérdéseket.
Komolyan nem vagyok sem harapós, sem morci! ;)

A kérdésekre válaszolva: az albumjaimban található ékszereket, dobozokat én készítem.

A legjobb mókák ráadásul azok, mikor valaki feljön hozzám és élőben, saját maga válogatja össze, miből szeretné a saját ékszerét!

Úgyhogy keressetek bátran, szeretettel várlak benneteket!

Végül mutatóba egy személyes találkozó eredménye:

2 házi kedvenc családtag képe, medálban, és kulcstartó fityegőként:



Igaz, még csak most volt évzáró... *

...de márt az új tanéven elmélkedem.

Csongor most volt negyedikes.

A felső tagozatban az a szokás, hogy aki a 8.a-t elballagtatta, az kapja az 5.a-t
Aki a 8.b-t, azé lesz az 5.b, és így tovább.

No, most az a helyzet van, hogy a Csongoréknak "járó" osztályfőnök elment nyugdíjba, és nincs még utódja.

Igazából túl sokat nem jelent, ki lesz az ofő, vagyis úgysincs beleszólásunk, viszont van egy probléma (nekem probléma).

Mindig az évzárón kapjuk meg a következő évre szóló listát, mit kell beszerezni szept.1-re, iskolakezdésre.

Most ki, és mikor fogja megmondani, mit kell vennünk???

* mindkét kicsi pasimnak szép lett a bizonyítványa! :)

Kártékony-üzemmód bekapcs.!

Gandalf felvette a szokott pozitúrát: félig a laptopon, félig az ölemben.
Aztán megijedt.
Repülő rajt - és az R betűm is elröppent...



Vízimádó

Ami velem kapcsolatos, az szinte törvényszerű, hogy "fura".

Pl. a cicusom is.

Mániája a víz.

Ha mosogatok, majd megőrül, nyávog, dörgölődik, ügyeskedik, hogy feljusson a konyhapultra, és bámulhassa a pancsolást.

Ha kezet mosok, ugrás a kád szélére, onnan fel a mosdókagylóhoz, és bámul.
Kedvenc pihenőhelyen a mosdókagyló, vagy a kád.




A fürdés sem egyszerű mellette.
Zalánhoz a kádba már kétszer beugrott, miközben ő fürcsizett.

Ha elmegyek tusolni, lohol utánam, ugrik fel a kád szélére, és míg nem végzek, addig nem mozdul, megbűvölve bámulja a vizet.
Az sem zavarja, ha ő vizes lesz, szóval tiszta kába ez a kis cicmic...

Időkapszula

A múlt hetem elég érdekesre sikerült.

Találkoztam egy kedves régi ismerőssel, "akivel 15 éve nem álltam szóba" (szerinte) *

Leültünk beszélgetni, és a világ felbolydult körülöttem.
Mintha egy időkapszulába kerültem volna, hirtelen megjelent egy csomó olyan ember körülöttem, akikkel szintén 10-15 éve nem találkoztam, és csak pislogtam jobbra-balra, hogy EZ NEM LEHET IGAZ!

Fura dolgokat vonzott be, de többnyire kellemesen furákat.

Várom a folytatást! :)

* 15 éve nem járunk egy helyre, nem vagyunk egyszerre egy helyen, esély sem volt összefutni.
Merő üldözési mánia, hogy elkerültem... :P

2014. június 15., vasárnap

Szemmel tartalak!

Miért adj feltűnő színű pólót a gyermekedre?
Hogy nagy tömegben is hamar megtaláld.

Miért jó a 4. emeleten lakni?
Rá látok a helyi sportcsarnok focipályájának egy fontos részére (egyik kapu) és a futópálya egy részére.

Kinézek az ablakon, és mit látok?
Elsőszülöttem focizik.
Megint a konyhában vagyok, kinézek, és mit látok?
Elsőszülöttem futja a köröket...

Szeretek itt lakni, mondtam már?

8 éves lett...

...a "minim". :)

Reggel a tradicionális tortával ébresztés, és torta reggeli:

Happy...! <3

Gandi is tortázna
Ebéd Anyáéknál, flekkeneztünk, majd tortát robbantottunk.
Meglepetés volt ezerrel, úgy tudta Zaza, hogy a reggeli volt a szülinapi tortája, Anyáéknál meg múlt héten már megkapta, mikor itthon voltak Hugiék, és együtt előre megünnepeltük... 


Ne máááár! MÉG EGY TORTA??? :D

Gondoljgondolj! :)

Szépeim... 


Elméla...


Húúú, ezt most ÉN szeljem fel???

Grimaszmester

Botladozás az alkoholmentes sörözés után

"CSAK" mi :)
<3
"CSAK" ők! <3


Amikor a tudatalatti dolgozik

Gyilkos indulatok dúlnak bennem...
A dühömet jól ismerem, kontrollálom, és uralom, legalábbis eddig így gondoltam.

ÉN igen, a tudatalattim, vagy a másik Andi viszont nem.

Vagy alvajáró vagyok, vagy tudathasadásos, vagy nem tudom, mi a magyarázat arra, hogy matatok a hatalmas és régen használt halálfejes textiltatyómban, és mi van benne?!
A hatalmas konyhakés, amit még az Apukámtól kaptam...

A táskámban.
Egy olyan 20 cm élhosszúságú kés.

Szerintem sikítva meneküljön, aki meglát, és tudja, hogy van okom haragudni rá, mert ÉN kedves vagyok, és megértő, és jaja, leszarom, de nem tudhatod, mikor veszi át a hatalmat felettem az, aki ezt a bazi nagy kést belepakolta a tatyómba!

ÉN szóltam!

Jessszusom, ÉN is kezdek félni, önmagamtól!

Meglátogattuk Vilit

...még nem dőlt el a sorsa, mi mindenesetre imádjuk... :)




...aztán a nagy csendben egyszer csak...

...kaparászás, és nyávogás hallatszik a beépített szekrényből.
Zalán elhúzza az ajtót, nem látja.
Elhúzza az ágynemű tartós rész ajtaját, és még mindig nem látja.
Én viszont igen...

De HOGY került fel oda?????

Gyere, segítek!

Mentőakció
A kérdés viszont még mindig itt lebeg:
HOGY A SZÖSZBE mászott fel oda???


Éjszakai tortasütés

...az úgy volt, hogy évek óta úgy jön ki mindkét srácom szülinapja, hogy hétköznap van és én délutános vagyok.
Így nem tudunk együtt ünnepelni suli után, de megoldottam:
Előző napra rendelem a tortát, eldugom, és reggel tortás ébresztő van.

Most vasárnapra esik Zalán szülinapja, Anyáéknál ebédelünk, úgy rendeltem a tortát, hogy majd ott ebéd után felrobbantjuk.

Ma reggel Zaza elkezdett ugrabugrálni, hogy "...de jóóóó, holnap reggel akkor úgy ébresztesz, hogy hozod a tortámat és eléneklitek nekem a happy birthday-t...?!"

Mondtam, hogy szerintem nem lesz reggel torta...

Erre jött a konyulás, hogy "...akkor most elmarad a szülinapom?!"

Áááááá, nem akarom a kis csalódott arcát, és egy torta igazán nem nagy dolog, hogy boldog legyen, szóval...

Meccset néztek, én meg vártam.
Aztán az első félidő végére ki is dőltek, én meg kiugrottam a konyhába, és neki estem a sütkérezésnek.

Olyan kellett, ami gyors, egyszerű, finom, és torta forma, szóval nem cifráztam túl.
Csináltam egy kerek piskótát, félbe vágtam, ment bele puding, rá fagyasztott vegyes erdeigyümölcs, rá puding, a torta másik fele, és csokimáz.

Bent csücsül a hűtőben, és várja a reggelt....

A kis szöszim remélem kiugrik majd a bőréből! :)



Foci lázban

Az elmúlt 1 év arról szólt, hogy a 2 kis pasim egyre növekvő foci lázban égett.

Nem, még mindig nem vittem őket focizni, de focis kártya őrület volt, minden csapat, a játékosok nevei, minden megy csípőből...

Most, hogy megkezdődött a VB, őrület a köbön.
Sikerült beszerezniük focimezeket, brazil baseball sapit, és egy eredeti - igazi brazil VB-s focilabdát.

Ma kisírták, miután a fél napot gyakorlatilag átaludtam (nagyon elfáradt most  bennem valaki/valami), hogy menjünk ki az IGAZI, NAGY PÁLYÁRA, és had próbálják ki az új labdát.
Kimentünk, jött a szomszéd srác is, aki Csongor jó komája, én kiültem a pálya szélére olvasni, ők meg őrültködtek, egyedül a hatalmas pályán.

Asszem ez állandó program kell, hogy legyen a nyáron nekik...

A LABDA

Látkép, szélről...

Szöglet, orrhossznyi magasságból


Nem tudom, mit csinál Zaza... :D

Csongor a kapusok gyöngye :D

<3

ENNYIRE klassz volt az idő :)