- Szia! Savanyú apró káposztátok van?
- Igen, mennyit kérsz?
- Áhh, csak egy kis marékkal, csak úgy enni...
Ezek után felmutat egy fél zsáknyi káposztát, és kedvesen vigyorog, hogy:
- Bocsi, nekem ekkora markom van!
No, ezek után nem csak a reggeli-ebéd-vacsora mellé eszegeti az ember lánya a savanyú káposztát, hanem nekiesik, és főz egy kis korhelylevest.
Az a mák, hogy mivel a srácaim nem hajlandóak megenni, csak a legkisebb lábasomat vettem elő, csak "egy evésnyit" csináltam.
A korhely levessel valahogy úgy vagyok, mint a káposztás tésztával: nem tudom, mi az elég, és addig eszem, míg a székről lefordulok.
No, a 3. tele tányér után már szégyelltem újra szedni, és elraktam magam elől, de asszem estig tudnám folyamatosan enni... :D
Az jelent valamit, ha az ember meg van veszve a savanyú képiért? (és nem, a kistesó ötlet 2000%-ig nem bejövős tipp).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése