A család 3/4-ed részével nem találkoztam már 2007 óta.
Akkor halt meg Papa.
Igazából Mama volt az, aki összefogta a családot, úgyhogy a "széthullást" 2000-re datálom...
Azóta csak nagyon-nagyon ritkán találkozunk, néhány családtaggal szorosabb a kapcsolat, van akikkel meg ennyire: simán eltelik 5-6 év is...
És most sem volt itt mindenki, de mondjuk olyan 80% igen.
Félve mentem el, hogy milyen lesz találkozni azokkal, akik a "vérem", de csak ennyi.
Kellemes csalódás volt.
Javarészt őrült a csapat, de ez nem fura.
Tudom mostmár legalább ÉN miért vagyok ilyen.
Végül olyan jól sikerült, hogy az ebéd elhúzódott és 9 után kezdett szedelőzködni a csapat.
Hatalmas pozitívum: láttam pár ősrégi fotót, olyat, amin még a dédieink vannak, meg a nagyszüleim, gyerekként.
Totál fura volt belenézni a múltba.
Az egyik unokahugom elvitte a képek egy részét, hogy digitalizáltatja, és majd megkapjuk őket, mind.
Várom!
Van családi fotótár is az estéről, a nagy részét félve "várom", de azért izgi lesz. :D
És a nap mondata, az Apukámtól, akiről nem árt tudni, hogy bár tudom, hogy szeret, de 100* inkább mond valami negatívumot, vagy kritikát rólam, velem kapcsolatban, de azért felnőtt életem során azt hiszem ez már a harmadik hasonló kifakadása volt:
"...Te vagy itt a legdögösebb csaj. És a legvidámabb! Büszke vagyok rád, látszik, hogy igazi Csordás vagy..."
És tudom, akkor már sörös volt a társaság, és a szülő mindig elfogultabb (és a Hugom nem is volt ott) , de ki őszintébb egy besörözött embernél?! :D
Plusz másoktól is megkaptam az este folyamán többször is:
"...Oda kell menni, ahol te állsz/ülsz épp, mert mindig ott a legjobb a hangulat, ahol te vagy!"
Jó móka volt. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése