Mikor megérkeztem, mondta Böci, hogy ül az asztalunknál egy hölgy, akinek a partnere lemondta az estét, és hogy ne unatkozzon, oda ültette hozzánk.
Nagyon kedves volt, csacsorásztunk, és valahogy az első mondatoknál rákérdezett, nem tudok-e egy albérletet.
Épp az előző napokban szólt az egyik ismerősöm, hogy kiadó a lakása, ha tudok rá valakit, akkor ajánlhatom.
Azonnal adtam is a tel.számot Líviának, aztán ment tovább az este.
Tegnap délután bementem dolgozni, és alig kezdődött meg a műszakom, csörgött a mobilom.
A logisztikáról kerestek, hogy szaladjak már hátra, mert a céges vonalas telefonon van egy hívásom.
Nagyra kerekedett a szemem, de mentem...
Lívia volt...
Emlékezett a nevemre, és hogy hol dolgozom.
Kinyomozta, melyik műszakban vagyok, és felhívott.
Mesélte, hogy jan.1-én még délelőtt hívta az albérlet miatt a számot amit adtam neki, meg is nézte aznap, és kivette.
Imádja, nagyon boldog miatta, és csak meg akarta köszönni.
Tök fura ilyennel találkozni, hogy ennyi energiát fektet valaki abba, hogy valamit megköszönjön.
Csak változik ez a világ, vagy pedig én kerültem egy olyan sávszélességbe, ahol az értékes emberek vannak túlsúlyban?!
Mindenesetre boldogságos érzés volt.
2015 az ÉN ÉVEM, mondtam már? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése