2015. május 18., hétfő

Napi szép

"Sose gondolnád, hogy a boldogság neked is járhat.
És ha körül ölel, akkor is úgy múlik el, mint a varázslat..."




Ákos - Ébredj mellettem

2015. május 17., vasárnap

Amikor a barátság fáj

Egész héten itthon volt Zalán világra szóló nagy barátja, Dominik.
Együtt jártak bölcsibe, aztán mini-kiscsoport-középső-nagycsoportba is.
Olyanok voltak, mint 2 tojás, napi szinten akartam Domit haza hozni a bölcsiből-oviból.
Ha háttal állt, simán felé mentem az udvaron, játszótéren, hogy jöjjön, öltözzünk.
De Domi anyukája, és a mamája is rengetegszer mondta, hogy majdnem Zalánt öltöztették fel Domi helyett...

Elsősök voltak, mikor elköltöztek Pestre, mert Mónika párja ott dolgozott.
Ritkán jönnek haza, most valami rendkívüli tanítási szünet volt az iskolában, és ezért voltak itt a mamánál.

Kedd reggel, mikor mentünk a suliba, pont összefutottunk velük, mentek reggelit venni.
Megörültek a srácok egymásnak, és lepacsiztak, hogy majd d.u. játszótér...
Na, az apukájukkal egész héten 7 után jöttek haza, és nem tudtak már játszani, mert akkor már vacsi, fürcsi, fekvés...
Csütörtökön balhé is volt, az apja felháborodva mesélte, hogy Zalán milyen rondán beszélt vele.
Azt mondta neki, hogy:
"...te milyen szemét vagy velem, hogy direkt nem engedsz le játszani Dominikkal!"

Persze, nem szabad ilyet mondani apának, meg senkinek, de nem igaz, hogy nem értette, mi a gyerek baja.
3-4 havonta 1* találkoznak...

Pénteken végre hamarabb haza hozta őket és tudtak játszani.
Szombaton d.e. esett az eső, de ebéd után kisütött a nap, lementek a játszóra és fél 9-kor jöttek haza.
Ma egész d.e. együtt voltak, meg ebéd után szintén vissza ment. Tudtuk, hogy d.u. 6-kor indulnak haza.

Fél 6 után feljön Zaza, én a konyhában voltam.
Köszön, és bemegy a szobába.

Kiszóltam, hogy baj van?
Nincs
Megbántottak?
Nem.
Összevesztél valakivel?
Nem
Haza zavartak?
Nem.

Ráhagytam, csináltam tovább a dolgom.

Aztán fura volt, hogy csend van, bementem a szobába.

Hát Zaza ült a fotelban, lehajtott fejjel, a kezei az ölében és némán rázkódott a zokogástól.
Mikor hallotta hogy beléptem, rám nézett, és azt mondta:
Nem akarom, hogy Dominik vissza menjen Pestre!
...és olyan keservesen kezdett sírni, majd bele hasadt a szívem.

Átöleltem, és nem tudtam nem sírni én is.
Próbáltam vigasztalni, hogy nemsoká nyári szünet és akkor majd megint jönnek biztos minimum 1 hétre, de csak sírt.

Aztán mondtam, hogy attól függetlenül, hogy most biztosan nagyon fáj, és nagyon rossz lehet neki, abba gondoljon bele, hogy van neki egy ilyen barátja, aki már 2 éves korától a barátja, és hiába nem találkoznak hónapokig, utána megint ugyanott folytatják, mintha tegnap ment volna el.

Kérdeztem, hogy ne menjünk vissza? Nem akar elköszönni tőle?
Mondta, hogy már elköszönt, és nem szeretne most visszamenni.

Végül fogtam, elvittem, letusoltattam, megmostam a haját, megtörölgettem, megszeretgettem.
És nagy lassan megnyugodott végre.
Elkezdett nézni egy filmet, aztán vacsora, és fektetés.

Mindig úgy fekszenek le, hogy előbb Zalán mellé bújok be az ágyba, kicsit beszélgetünk, össze bújunk, azután Csongorral.

Mikor kijöttem Csongortól és én is ágyba bújtam, fura neszeket hallottam Zalán szobájából.
Vissza mentem hozzá, és láttam, hogy rázkódik a teste a sírástól.
Vissza bújtam mellé.

Mondta, hogy látod, egész héten itthon volt Dominik, de én csak 3 napot tudtam játszani vele, mert apa nem engedett le! Ugye el megyünk majd egyszer Pestre és találkozhatunk! Tudom a címét is!

...és csak sírt, sírt.

Nagyon sokáig mellette feküdtem, átöleltem, simogattam, és végül álomba sírta magát a kis drágám.

Van, hogy a barátság nagyon-nagyon fáj, de ő még olyan pici ahhoz, hogy így átérezze, átélje.
Féltem ezt a hatalmas, érzékeny kis lelkét nagyon ettől a csúnya, gonosz világtól!

Anyukám és Zaza, az Anyák napi ünnepségen



Ügyeskedem

Kérj bármit, mostantól duplán igaz...

Felíratot, idézetet, névre szólót, dátumosat, és a festett kincses dobozod, fogasod, kulcstartód,... igazán személyre szabott lesz!




2015. május 16., szombat

A Csontváz rejtélye

...a fekete autós ijesztgetések után...

Ha Vele találkozol az utcán, semmi vész!
Nézz a gyönyörű kék szemébe, és tudni fogod... :)



2015. május 7., csütörtök

Nincs veszve minden!

Mostanában nem szöszögök, mert valahogy belém ragadt a közlésvágy...
Nem hiszem, hogy végleg elromlottam, csak kis pihi van, vagyis azt hiszem.

Most viszont történt valami, amit muszáj...

Tegnap területi atlétika verseny volt Szeghalmon a sportpályán.
Több környező településről jöttek a csapatok, és Csongor is tagja volt a szeghalmi csapatnak.

A verseny után kellemetlen meglepetésben volt része: a lelátón ahol a gyerekeknek a cuccai voltak már nem találta meg csak az iskolatáskáját, a sportzsákot valaki "véletlenül" elvitte.

Alapból dühítő, még az is, ha valakinek a szendvicsét, vagy a ceruzáját nyúlja le valami rosszindulatú, de amikor iskolai rendezvényen, gyerekek lopnak egy másik gyerektől...???

Sokszorosan érzékenyen érintett:
Benne volt a tesi cucca mellett a srácom szupi kézilabda cipője.
Alapból sok probléma van a lábával, olyan lúdtalpa van, hogy 4 embernek is elég lenne, sokat fáj a bokája, szóval még a legjobb cipő sem elég jó néha.
(Igen, látta orvos, megszakértette, van rá kencénk, fáslink, csak a pihentetés nem megy a kölöknek...)

Szóval egy cipő alapból húzós tétel, plusz benne volt a zsákban a kézilabdás csapatmeze.
Hát ez sem olyan dolog, amit 2 perc alatt a sarki boltban beszerezhetsz, és most pont egy olyan helyzet van, hogy holnap meccsük lesz, Békéscsabán...

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Zalán is a csapat tagja volt, neki is készült mez, csak idő közben abba hagyta a kézilabdát.
Szóval van egy mezünk, nem az a bő lezserség amit Csongor szeret, de ez van.
No meg a név kb. stimmel, a mezszámot meg erre a mérkőzésre majd korrigálják a nevezésnél, vagy nem is tudom, igazából hogy megy ez.

A srácom romokban, mert a kézilabda az élete a matek mellett, és hát a tulajdona! A CIPŐJE, a MEZE, szóval eléggé megviselte.

...engem is, mert bele gondoltam az anyagi részébe, és JESSSZUS!

A biztonság kedvéért bedobtam a problémámról egy postot a facebookon, hogy a közösség erejével hátha meg lesz...
Iszonyat sokan megosztottátok pillanatok alatt, amit ezúton is hálásan köszönök!

Viszont az idő sürget, holnap meccs, ezért suli után elmentem Csongorral a cipőboltba.
Pech (???), de egy rá való cipőt sem találtunk. A mérete totál kifogyott.

...erre mondtam én, hogy sebaj! Tuti azért rendezte így az Univerzum, mert valaki olvassa a postom, és meg lesz a cipő!

Aztán délután rám kérdezett Ácsné Évi, hogy mi újság? Van már eredmény?

Sajna nincs...

Erre megadta a férje telefonszámát, ő a kézilabda szervezet vezetője, hogy csörögjek rá, igencsak lesz megoldás.

Felhívtam, akkor már a lépcsőház előtt állt Zsolti, kezében 2 pár cipő...

Csongor megpróbálta, és az egyik tökéletesen az ő mérete volt.

Megkaptuk.

Igazából még meg sem emésztettem teljesen, csak az öröm az, ami pontosan megfogalmazható most bennem.

Próbálok "jó" lenni, jót adni, mosolyogni, szeretni, segíteni, még akkor is, ha sokszor úgy érzem, semmi értelme.

Hát van értelme, eredménye - most is bebizonyosodott, hogy a jót (is!) mindig visszakapjuk, valamilyen formában.

...és bár naponta végig fut az én fejemen is a hétköznapokat végig élve, a környezetet látva/tapasztalva, hogy milyen sok gonosz, rosszindulatú,... ember van, és milyen szemét egy világban élünk, azért a  bajban mindig kap az ember egy hirtelen AJÁNDÉK jóság löketet, néha "vadidegenektől", olyantól, akitől nem is várná...

Hihetetlen a közösség ereje.
Jól esett a sok segítő megosztás, az a sok kedves, támogató szó.

Évi és Zsolti pedig...

Hát köszönet érte, még egyszer!
Reméljük holnap egy csomó góllal hálája meg a Őgöndörsége az ajándékát!


...és azért most még inkább reménykedem benne, hogy valahol megkerül az elveszett cuccunk is! :)