Halottak napján voltak utoljára itthon, szóval nagyon, nagyon régen!
A fiaim még nem látták az ikreket, fotón persze folyamatosan, de "élőben" még nem.
Ma szólt anya, hogy dél körül érkeznek, ha van kedvünk, menjünk le mi is, és ebédeljünk együtt.
Tűkön űlés volt, a fiúk totál be voltak sózva, főleg Zalán.
Az utolsó jó 20 percet a 40 fokos hőségben az udvaron állva töltötték (Papával egyetemben), hogy MIKOR JÖNNEK MÁR???
Volt nagy örömködés, tetszett a fiúknak a 2 kis mini, na meg végre haza jött Samu is!
Tegnap éjjel Zalánnak bekattant, hogy van egy nagy csomag gyöngy, abból ő csinálni akar Samunak, meg Zorkának és Hunornak is nyakláncot.
Éjjel 10-kor sikerült ágyba dugnom, addig fűzött...
Zalán hamar átváltott az ikrekről Samura, egybe voltak nőve, nagyon jól elvoltak egymással.
Csongor meg?
Oda térdepelt az ágy elé, ahová Hugi az ikreket tette, és nézte, simogatta őket.
Zorka elkapta az ujját, szorongatta, nézegette, erre gyors elszaladt megint kezet mosni, hogy "...ha bekapja Zorka a kicsi kezét, nem lesz baj, mert az én ujjam is tiszta!"
Én 1-kor eljöttem dolgozni, de úgy hagytam ott, hogy előttük térdepelt.
Aztán anya hívott fél 6 körül, hogy most ment értük az apjuk, volt baj elég, nem nagyon akartak elmenni, és Csongor nagyjából az egész délutánt a babák előtt térdepelve töltötte, beszélt hozzájuk, kacagtatta, simogatta őket.
Eddig Zalán nyaggatott vele, hogy "...Anya, mikor lesz nekünk végre egy kislányunk?!", most attól félek Csongor kezdi el... :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése