Amikor a barátság fáj

Egész héten itthon volt Zalán világra szóló nagy barátja, Dominik.

Együtt jártak bölcsibe, aztán mini-kiscsoport-középső-nagycsoportba is.
Olyanok voltak, mint 2 tojás, napi szinten akartam Domit haza hozni a bölcsiből-oviból.
Ha háttal állt, simán felé mentem az udvaron, játszótéren, hogy jöjjön, öltözzünk.
De Domi anyukája, és a mamája is rengetegszer mondta, hogy majdnem Zalánt öltöztették fel Domi helyett...

Elsősök voltak, mikor elköltöztek Pestre, mert Mónika párja ott dolgozott.
Ritkán jönnek haza, most valami rendkívüli tanítási szünet volt az iskolában, és ezért voltak itt a mamánál.

Kedd reggel, mikor mentünk a suliba, pont összefutottunk velük, mentek reggelit venni.
Megörültek a srácok egymásnak, és lepacsiztak, hogy majd d.u. játszótér...
Na, az apukájukkal egész héten 7 után jöttek haza, és nem tudtak már játszani, mert akkor már vacsi, fürcsi, fekvés...
Csütörtökön balhé is volt, az apja felháborodva mesélte, hogy Zalán milyen rondán beszélt vele.
Azt mondta neki, hogy:
"...te milyen szemét vagy velem, hogy direkt nem engedsz le játszani Dominikkal!"

Persze, nem szabad ilyet mondani apának, meg senkinek, de nem igaz, hogy nem értette, mi a gyerek baja.
3-4 havonta 1* találkoznak...

Pénteken végre hamarabb haza hozta őket és tudtak játszani.
Szombaton d.e. esett az eső, de ebéd után kisütött a nap, lementek a játszóra és fél 9-kor jöttek haza.
Ma egész d.e. együtt voltak, meg ebéd után szintén vissza ment. Tudtuk, hogy d.u. 6-kor indulnak haza.

Fél 6 után feljön Zaza, én a konyhában voltam.
Köszön, és bemegy a szobába.

Kiszóltam, hogy baj van?
Nincs
Megbántottak?
Nem.
Összevesztél valakivel?
Nem
Haza zavartak?
Nem.

Ráhagytam, csináltam tovább a dolgom.

Aztán fura volt, hogy csend van, bementem a szobába.

Hát Zaza ült a fotelban, lehajtott fejjel, a kezei az ölében és némán rázkódott a zokogástól.
Mikor hallotta hogy beléptem, rám nézett, és azt mondta:
Nem akarom, hogy Dominik vissza menjen Pestre!
...és olyan keservesen kezdett sírni, majd bele hasadt a szívem.

Átöleltem, és nem tudtam nem sírni én is.
Próbáltam vigasztalni, hogy nemsoká nyári szünet és akkor majd megint jönnek biztos minimum 1 hétre, de csak sírt.

Aztán mondtam, hogy attól függetlenül, hogy most biztosan nagyon fáj, és nagyon rossz lehet neki, abba gondoljon bele, hogy van neki egy ilyen barátja, aki már 2 éves korától a barátja, és hiába nem találkoznak hónapokig, utána megint ugyanott folytatják, mintha tegnap ment volna el.

Kérdeztem, hogy ne menjünk vissza? Nem akar elköszönni tőle?
Mondta, hogy már elköszönt, és nem szeretne most visszamenni.

Végül fogtam, elvittem, letusoltattam, megmostam a haját, megtörölgettem, megszeretgettem.
És nagy lassan megnyugodott végre.
Elkezdett nézni egy filmet, aztán vacsora, és fektetés.

Mindig úgy fekszenek le, hogy előbb Zalán mellé bújok be az ágyba, kicsit beszélgetünk, össze bújunk, azután Csongorral.

Mikor kijöttem Csongortól és én is ágyba bújtam, fura neszeket hallottam Zalán szobájából.
Vissza mentem hozzá, és láttam, hogy rázkódik a teste a sírástól.
Vissza bújtam mellé.

Mondta, hogy látod, egész héten itthon volt Dominik, de én csak 3 napot tudtam játszani vele, mert apa nem engedett le! Ugye el megyünk majd egyszer Pestre és találkozhatunk! Tudom a címét is!

...és csak sírt, sírt.

Nagyon sokáig mellette feküdtem, átöleltem, simogattam, és végül álomba sírta magát a kis drágám.

Van, hogy a barátság nagyon-nagyon fáj, de ő még olyan pici ahhoz, hogy így átérezze, átélje.
Féltem ezt a hatalmas, érzékeny kis lelkét nagyon ettől a csúnya, gonosz világtól!

Anyukám és Zaza, az Anyák napi ünnepségen