Keresem a régmúltat, azt az érzést, ami gyerekkoromban, vagy fiatal-felnőtt koromban hozzá kapcsolódott.
A várakozást, az izgalmat, azt a bizsergős, melegséges érzést, amit A KARÁCSONY jelentett.
De eltűnt...
Azt gondoltam, felnőttem, meg az, hogy csak egy félig teljes családban élek, ezek írták át az érzéseimet, de most ahogy a fb hírfolyamot néztem este, rájöttem, hogy mi a baj.
November 17. van.
Tele a hírfolyam karácsonyos képekkel, a boltokban már feldíszített karácsonyfák, és fogadjunk nem kell 1 hét, és a rádióban már mennek a rég/új karácsonyi dalok majd.
Elveszik a felkészülés, a várakozás örömét.
Én szeretem a lakásomat mindig az adott évszaknak, ünnepkörnek megfelelően "átöltöztetni".
Ha csak egy ajtó kopogtató, vagy egy kis lógós bizbaz, de valami mindig jelezze azt, amiben épp vagyunk.
...és bármennyire is szeretem a karácsonyi díszeimet, nem fogom tele rakni velük augusztusban a lakást, mert NINCS ITT AZ IDEJE!
A srácaim már 1 hónapja csoki mikulásokat nézegetnek, ha boltba megyünk.
Ez nem rákészülés.
Ez rossz.
SZERINTEM.
Nekem....
Az advent a ráhangolódás időszaka lenne.
Felkészülni, várni...
Mi meg rohanunk elé, és EL, mellette.
Néha elkaphatná valami óriás kéz a világot, és megállíthatná ezt az eszetlen pörgést.
Néha lecsendesedhetnénk egy kicsit, és akkor lehet újra teljesebb, szebb lenne az életünk.
...és ez az elé rohanás az egész életünkre annyira igaz!
Tegnap jött velem szembe ez a kép, ami annyira nagyon igaz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése