Ha ez túl sok, akkor csak fél évet.
Lécci!
A mai napom...
A fiúkra a héten délelőttönként az anyukám vigyáz.
Az egyik kedvenc kolléganőm kisfia Csongor osztálytársa, és mivel nekik még talán nálam is nagyobb macera a gyerek szünetek alatti felügyelete, anya mondta, hogy nyugodtan mehet Kristóf is hozzájuk, amikor az én fiaim ott vannak.
Ma mondja Panni barátném, hogy túlórázik, nem is tudja hogy legyen.
Mondom: semmi gáz, majd elhozom a fiaimmal együtt Kristófot is hozzánk, itt játszanak, aztán ha végzett a melóval úgyis itt megy el előttünk, majd felugrik a fiáért.
Értük megyek, bicajra kapunk, elindulunk haza.
Bekanyarodunk a lépcsőház elé, Csongor megy a széles autóbeálló fele, Kristóf meg valamilyen égi sugallatra neki a kb. 30-40 cm széles kis átjáró hídnak, teljes gőzzel, ami a tömb előtt futó beton árok vályún áthidal...
Én mögötte a saját bicajommal, és mire rákiáltottam, a bicaj kereke már benne is az árokba, a gyerek meg átzuhan az egész biciklin.
Nem sír, nem nyafog, nem panaszkodik, de egyszerre ketten ugrunk érte.
Az egyik alsós tanárnéni épp ott sétált a kislányával, ő is végig nézta az egészet, és egyből ugrott, hogy kiszedje a gyereket az árokból.
Lába kicsit prezúros.
Fáj valahol?
Nem.
Hol ütötted meg?
Sehol.
Koszos lett a pólód, húzzuk fel, milyen alatta?
Az alsó bordáinál ronda piros-kék csík, egy szép kis horzsolás és hematóma, ahol a kormány megnyomta.
Hátra arc, tűz az orvosi rendelő!
Mák, fél óra, ott a doktornéni, mutatom neki a gyereket.
Nyomkodja, nem fájlalja, de...
Ronda.
És ott a lépe.
És az egy alattomos dolog...
Beutaló, Gyula, sűrgősségi traumatológia...
És most hívjuk fel Pankát...
Az idegbajtól már szétrázkódtam, várok, egy ismerősük épp ment Gyulára vizsgálatra, úgyhogy vitte is őket egyből.
Most telefonra várok, hogy mit mutat az UH?!
Unatkozni akarok!
Eseménytelen napokat, csak tengilengit... :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése