2013. május 26., vasárnap

Zalán és a kis Napraforgók búcsúja az óvodától

Tegnap volt az óvodai ballagás Zalán csoportjában.
Már egy ideje mondogatott itthon pár verset Zalán, de ezen a műsoron sikerült meglepnie.

Nagyon hosszú, és nagyon szép műsort állítottak össze az óvónők, bő 1 óra volt, és lényegében végig verselték a gyerkőcök.
Fura volt nézni Zalánt, végig mozgott a szája, és bárki mondta is a saját versét, ő is mondta, vele együtt, csendben. :)

Fura lettem, régen mindig szinte lelkiismeret furdalásom volt, mert nem voltam egy sírós, elérzékenyülős fajta, de már az Anyák napi műsor is megviselt csöppet, és most ez is...

Szép volt, nagyon, és annyira nagyon ügyesek voltak!

Még járunk oviba, amíg tart az iskola, addig végig, de lassan itt a vége.

Fura lesz, Zaza annyira GYEREK még, és pár hónap múlva mégis az ovi helyett az iskolába kísérem reggelente őt is.

Hiányozni fog Andika néni, Edit néni, és Erzsike néni.
Jó helye volt itt nagyon a kis lükémnek. :)

Az egész albumért katt a képre (elég rossz helyen ültem, és a fény sem volt az igazi, előre elnézést a minőségért)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése