Kismillió gyerek kint volt, ismerős srácok is, és tök normálisan játszottak.
Nem volt vadulás, őrjöngés.
Futkároztak, csúszdáztak, mászókáztak.
Idő közben kijött egy pár, mellém ültek a padra, és ez a fél pillanat volt az, amikor nem a srácokat bámultam.
A következő "élmény", hogy Zalán szalad felém, sikítva sír, fogja az oldalát, hogy nagyon fáj!
Elhúzom a kezét, és az oldalán, hátán egy hatalmas nagy horzsolás lilás-bordós ütésnyom, és ahogy kapkodva lélegzik, az ütés helye be-behorpad.
Annyit tudott elmondani, hogy leesett.
A rönk mászókáról, a rönk mászókára.
Olyan jó 15-20 cm átmérőjű rönk, ennek megfelelő nagyságú ütésnyom.
Igazából nem tudom mi ilyenkor a teendő, csak megpróbáltam lecsendesíteni, hogy most próbáljon lassan, egyenletesen lélegezni, de csak kapkodta a levegőt, a háta meg egyre jobban horpadni látszott.
Kiáltottam Csongorért, bele dobáltam a bicaj kosarába Zalán pólóját, szandáját, a vizünket, és felraktam a bicajra.
Kb. 3 perc múlva az ügyelet előtt fékeztem vele.
Ott első ránézésre az volt a válasz: Gyula, SBO.
Kérek mentőt, vagy be tudjuk vinni?!
Be tudjuk.
Hívtam az exet, de pont dögrováson volt, úgyhogy következő kör: Anya.
Persze egy mini infarktust úgy helyből kihordott szerintem, de jöttek Apával azonnal.
Annyi időm volt, hogy letusoltattam Zalánról a homokot, és kapott tiszta ruhát.
A SBO-n a szokott arcok fogadtak, a cuki dokibácsi, aki a múltkor kitakarította Zaza kezén a sebet, meg is ismert bennünket, meg egy másik cuki dokibácsi, aki az ezévi 3 SBO-s látogatásunkkor mindig ott volt (lehet nincs lakása, hogy ő FOLYTON ott van???).
Előbb volt egy körünk a röntgenre, majd egy hasi UH-ra.
Ott is ismerős arcok, az UH-os doktornéni szokta félévente a vese UH-t csinálni Zalánnak, szóval mindenhol megismertek, és kedvesen köszöngettek.
A dokinő nagyon alaposan átnézte a hasüregét, a veséket, lépet duplán is, de mindent rendben talált.
A röntgen sem mutatott repedést sem, úgyhogy kapott egy kis sebkezelést, és azt mondták nyugi anyuka, csak jól összezúzta magát.
A cukidokibácsik úgy köszöntek el, ahogy szoktak, hogy "Viszlát!", én meg nagyon viselkedtem és nem szóltam vissza, hogy EZZEL NEM ÉR A MI ESETÜNKBEN POÉNKODNI!!!!
Figyelgetem, nem fájlalja-e az oldalát, milyen színű a vizelete, nincs-e hányinger, szédülés, és kezd a kis szervezetem tele lenni ezekkel a nyomiságokkal!
Ma már megköszöntem egyszer Zalán őrangyalának, hogy extra műszakot vállal folyton érte, és hatalmas szerencse, hogy egy ilyen nagy hatalmú védője van a srácomnak, mert amitől az idei évben eddig megmenekült, az 3 embernek is sok lehetne...
Szóval köszönöm! :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése