Szóval meghívtak a kézműves vásárba a szervezők, és akartam, NAGYON, de féltem, rettegtem, zizegett minden porcikám mert hát izé...
Szóval én CSINÁLNI a kis szépeimet, megtervezni, összevadászni a dolgokat hozzá, elkészíteni: na EZT imádom!
Viszont árulni....
Ez nekem olyan "kurválkodás".
Kitenni, hogy ez van, tessék, vidd! - jajj, ez nem az én világom...
Más, ha kérik, ha nem én "tukmálom", mert úgy élvezem, de a vásározás az messze állt tőlem mindig.
No, most mélyvíz, városi placc, én és a világ.
Egy borzalmas óra után rám rontott 2 barátnőm, elkezdtünk csacsogni, olvadt a jégcsap, lazult a hangulat, és...
MEGINDULT A NÉP!
Egyik pillanatról a másikra minden tök magától értetődőnek tűnt.
És élveztem!
Jó volt látni az arcokat, szemeket, ahogy fogdossátok, nézegetitek, próbálgatjátok a szépeimet.
Azt az örömet láttam viszont rajtatok, amivel én készítettem őket. :)
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki meglátogatott a figyelmét, a sok-sok-sok dicsérő szót, a lelkesítést, meg mindent!
El sem hittem volna, hogy ez ennyit jelent, és ennyit tud adni!
Szóval nagyon jól sikerült, és köszönet érte, elsősorban a szervezőknek, Andinak, Anikónak, meg Nektek, akik eljöttetek.
Végül itt vagyok "én", amilyen OTT voltam... :)
 |
| Hugim szerint: "...mint a nagyok!" :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése