2012. június 17., vasárnap

Egy kis nosztalgia

Nekem általános iskolában nagyon nagy szerencsém volt a tanítóimmal, tanáraimmal.
Alsóban is, imádtam az osztályfőnökeimet, Aranynét, bár rá már abszolut nem emlékszem, csak arra a jó érzésre, ami vele kapcsolatban valahol nagyon mélyen ott ragadt.
3-4. osztályban Edit néni. Azt hiszem mi voltunk az első osztálya, de olyan tökéletesen az ő pályája volt a tanári pálya, hogy azóta is őt emlegetem, mint leg-leg....

Felsőben már végig egy osztályfőnökünk volt, Julika néni, aki szintén zseniális tanár volt szerintem.
Nem hiszem, hogy csak mert lány vagyok, ezért tanultam szorgalmasan, hanem mert ők irányítgattak.
Persze otthon is megvolt a motiváció, és figyelték, nehogy elmismásoljam a tanulást, de azt hiszem fele olyan kedvvel sem tanultam volna, ha nem ilyen tanáraim vannak, mint amiket a szerencse mellém forgatott.

Valahogy akkor minden más volt, és nagyon sajnálom, hogy a mai tanárok keze így meg van kötve.
Az én generációmban is voltak rossz és nehezen kezelhető, problémás gyerekek, de nem emlékszem ilyen kirívó esetekre, mint amiket ma hallani.
Fegyelem volt, és bár sokan próbálgatták a szárnyaikat, feszegették a határokat, őket mindíg meg tudták fogni.

Persze, nem kell agyon verni a gyereket, de egy jó pillanatban adott fenékbe billentés azt hiszem senkiben nem tesz maradandó sérüléseket, sőt!

Ma találtam a facebookon egy fotót:


Katika néni Hugi osztályfőnöke volt felsőben, és engem is tanított, környezetismeretből (uhh, de rég volt, lehet ő volt később biológiából is?).
Sanyi bácsi  helyettesítő tanárként volt néha jelen az életünkben.

Mindketten tekintélyt parancsoló szigorú tanárok voltak, és mégis imádtam őket!

Sanyi bácsitól kaptam életem első, és utolsó körmösét, mert dumáltam az óráján, és akkor nagyon rosszul esett, de... Tudom miért kaptam, jogos volt, és el is vette a kedvem az elkövetkezendő évekre, hogy ne a tanárra figyeljek, hanem elterelődjek.

Fura, huszonsok éve is épp így néztek ki. Ők nem változnak. :)

Katika nénivel ritkán találkozom, ő nem nagyon mozdul ki, de itt lakik a szemben lévő tömbök egyik lakásában, és van, hogy mikor ott megyek el, kint űl az erkélyen és beszélünk pár szót.
Szerettem, szeretem.

Sanyi bácsit sűrűn látom, régen állandóan bicajjal járt, mostmár évek óta csak sétál. Kedvesen mosolyog, ha szembe jön, és nagyokat köszön.

Örültem ennek a képnek, hogy együtt láttam őket rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése