Végig néztem a 2 évadot, gyakorlatilag 2,5 nap alatt.
Fenntartásaim voltak vele kapcsolatban, mert:
a.) magyar filmsorozat?!
b.) lagymatag kis rózsaszín limonádé...
Most, hogy szinte egy szusszra néztem meg a 2 évadot, azon gondolkoztam egész nap, miért is tetszett, miért nem akartam abba hagyni, hisz tényleg csak egy rózsaszín szerelmi sokszöges limonádé.
Végül rájöttem, bár szerintem az első pillanatban tudtam.
Rólam szól!
Rólad szól!
Rólunk szól...
Egy tökéletes kórkép.
Egy sarkos görbe tükör, hogy milyen bolondok is vagyunk!
Ahelyett, hogy élnénk, örülnénk, szeretnénk, inkább mindenféle kis kamu játszmákba kezdünk, hazudunk, és nem is az a baj, hogy másoknak, hanem az, hogy önmagunknak.
Félünk, hogy csalódunk, hogy fájni fog, hogy elhagy, hogy majd nem szeret, vagy mást szeret.
Ezért inkább másfele nézünk, elbeszélünk, elmegyünk egymás mellett.
Ugyanazt mondjuk, akarjuk, csak külön létező dimenziókban, hogy még csak véletlenül se találkozzanak azok, akiknek találkozniuk kell.
Önámítunk, becsapunk.
Hülyék vagyunk. :)
Mi lenne, ha kipróbálnánk, csak 1 napig, hogy mindenki azt mondja, amit gondol, amit érez, és mindenki mindenkivel őszinte?!
Nem terel, nem lebegtet, nem beszél mellé, hanem a szemébe néz, mosolyog, vagy sír, mindegy, hogy jó, vagy rossz az, amit a másiknak mondani akar, egyszerűen csak reggeltől estig csakis az igazság létezik?!
Naiv, őrült nő, tudom. :)
De azért gondold végig... ;)
....és egy kedvenc betétdal a filmből a sok-sok-sok közül!
*...plusz azért is lehet szeretni, mert aki imádja Pestet, csak így, biztonságos távolból, az tobzódhat a szebbnél szebb képekben. Nagyon jól van fotózva, a csendes, nyugodt, barátságos, élhető Budapestet mutatja meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése