Ma 1 éve, hogy...

...hivatalos voltam az esti "majálisos buliba", ahol a Bikini játszott.
Utálom a Bikinit.

Úgyhogy inkább kapott egy második esélyt valami, ami elsőre picit megakadt vagyis nyomtam egy satuféket, egy nekem nagyon nem tetsző dolog miatt.

Asszem jobb lett volna végig szenvednem a Bikini koncertet.
Sok mindentől megkíméltem volna magam, és sokkal jobban érezném magam a bőrömben, ha bármi MÁS lett volna az életemben az elmúlt 1 évben.

Tudom, azt kell megőrizni, ami jó volt benne.
És volt jó benne épp elég.
De valamiért mindíg a vége az, amire a legjobban emlékszem, és az csúnya, hozzánk, a kapcsolatunkhoz méltatlan volt.

Múlik, persze, és már nem halok bele, már nincs bennem gyűlölet sem, és már jobb, sokkal.
De attól még épp úgy fáj, mint akkor.

Akkor(addig) úgy voltam kódolva, hogy nem tudtam egyedül élni.
Nagyon is társas lény vagyok, mindíg "VALAKI" mellett kellett lennem, nem volt jó egyedül, mert nem tudtam egyedül lenni.

Csak akkor működtem jól, ha volt akit szerethetek, és ha szeretve voltam.

Most, hogy a sokadik pofont is megkaptam, valami megváltozott, elmúlt, eltört, és nem tudom, akarom-e megjavítani/megjavíttatni.
Működöm, így is, nem jól, de megfelelően.
Alapfunkciók rendben, sőt: mosolygok, teszem a dolgom, de...

Továbbra is bennem van, hogy nem jó egyedül.
Nem úgy lettem összerakva, hogy egyedül legyek.
De azt hiszem mostmár nem merek nem egyedül lenni.

Valamiért én a nagy tömegből mindíg azt kapom ki, aki végül vasalt bakancsban jár táncot a szívemen, és bepiszkol, meghazudtol mindent, ami együtt szép, és igaz volt.
Nem akarom, hogy újra fájjon, hogy bántsanak, hogy valaki megint megszaggassa a lelkem. 

Félek sok mindentől.

Van körülöttem szerelem és szeretetet mostanában, látok jó példákat, olyat, ami azt bizonyítja, létezik, VAN őszinte, önzetlen, és határtalan.
És nekik örülök, nagyon, és hiszem, hogy igaz minden szó és mozdulat benne.

Abban viszont nem hiszek, hogy ebben nekem részem lehet, mert azt hiszem nekem nem ezt írták meg.
És ebbe belegondolni azért eléggé vacak, mert ha a nagy magyar átlagot vesszük, már túl vagyok a felén, de azért még olyan nagyon sok van hátra, ami soha nem lehet már tökéletes, mert ennek a lehetőségét már elvették tőlem...

Úgyhogy ma estére nem létezik más opció, csakis a Magna Cum Laude koncert.