2013. július 4., csütörtök

A stresszről...

Nem működöm jól, ez egyre világosabb.

Vagyis...

Azt hiszem stressztúladagolásom van, és kb. ezért néznek sokan érzéketlennek, mert úgy istenigazából meg sem tudok ijedni.
Megszoktam, hogy valami baj van, de majd megoldódik.
 Fel sem merül bennem, hogy tényleg NAGY baj lehet, mert kis bajból van folyton épp elég, és azt mindig olyan hipp-hopp átvészeljük.

Annyira megszoktam a stresszt, hogy azt hiszem túlságosan is kitolódott a tűrésküszöböm.

Pár napja kaptam egy tökéletes jellemrajzot, döbbenet, hogy lát egy alapjában véve "vadidegen" 5-6 órányi beszélgetés után...
Pár kiragadott negatívum:
"...temperamentumos,hirtelen indulatossá váló,heves,jó beszélőkével ellátva..."

Nagyon betalált.

Igen: hirtelen indulatossá váló, lobbanékony vagyok.
Csak gyűlnek-gyűlnek a dolgok, és lehet hogy épp egy apró kis semmiség az, ami nálam az utolsó csepp, és kiborulok.
Amikor egy kis semmiségen elszáll az agyam, azt senki nem tudja, hogy előtte volt 1549 db ugyanilyen kis apró semmiség....

Elvileg jó ez így, hogy nem szokásom pánikba esni, de sokszor gondolom, hogy nem vagyok teljesen normális, hogy míg más már javában pityereg, én csak csinálom gépiesen, amit csinálni kell.

Aztán jön a nagy leengedés, amikor extra vacakságos időszakok után úgy jelentkezik, hogy egy apás hétvégét, 3 napot vagyok képes egyhuzamban végig aludni. Most apás hétvége jön...

 Ti meg kaptok egy tutiságos zenét!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése