Olyan bő fél éve elkezdett az egyik általános iskolai évfolyamtársam szervezni egy évfolyam találkozót, az 1988-ban végzetteknek.
Eleinte én is lelkes voltam, mert jó buli? Nem is tudom. Az elemi kíváncsiság azért dolgozik bennem, és néha szeretem az embereket. Na, azokban a hetekben épp szerettem.
Körbe írtam, van majdnem 20 ember, akit elértem email formájában.
Semmi...
Erzsike szervezte tovább, és mivel a dátum az szeptember közepe volt, így augusztus elején írtam egy újabb köremailt a régi osztálytársaimnak.
Sokfélék vagyunk.
Sokféle családból jöttünk, más-más háttér, más-más neveltetés.
Mást tanultunk, máshová jutottunk.
Vannak főiskolát végzettek a régi osztályban, vannak gimiben végzettek, szakmunkások, egy átlagos csapat: mindenféle.
No, adok egy kis időt, míg átgondoljátok, mi is a vége?!
Kaptok egy jó zenét addig, majd a videó után folytatom. ;)
Szóóóóóval:
SENKI, azaz majdcsak 20 ember nem vette magának a fáradtságot, hogy visszaírjon.
Nem kell bő lé, csak ennyi:
a.) Szia! Örülök, ott leszek! X.Y.
b.) Szia! Sajna nem tudok elmenni. X.Y.
c.) Szia! Még átgondolom. X.Y.
Kb. 2 perces meló, gondolkodással együtt.
De senki nem érezte úgy, hogy vissza kellene válaszolnia.
Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy mennyire szar neveltetést kaptam:
Nekem vannak örök érvényű alap dolgok.
Köszönni, megköszönni, válaszolni, ha kérdeznek, alap udvariasság-emberség MINDENKIVEL szemben, tudom, ósdi, nem divat, nem trendi, de basszus, engem így elcsesztek a szüleim!
Mai napig meg tud döbbenteni, hogy mennyire közönyösek, közömbösek, leszarom stílusúak körülöttem a fajtársaim.
Most nem annyira szeretem az embereket....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése