Nem is nagyon emlékszem ilyenre, mert amit elkezdtünk, azt olvassuk végig.
…de EZT nem tudtam…
Extra sensitive üzemmódban vagyok egy pár éve:
Iszonyatosan ugrok a nácis sztorikra, a világháborúra.
Egyszerűen képtelen vagyok tovább nézni egy filmet, bármilyen jó is, ha meglátom egy SS egyenruhát, vagy Dávid csillagot.
Nem tehetek róla, lebénít, megőrjít, szilánkokra szaggatja a lelkem.
Olvasom most Wass Alberttől az Átoksori kísérteteket.
NAGYON tetszett, úgy a feléig?
Fura, kristálytiszta jellemzést ad a MAI (vicces, de tényleg, mintha napjainkban írta volna...) magyarságról.
Arról, hogy milyenek vagyunk MOST.
Az átoksoron élő családokon végighaladva egyenként bemutatja nemzetünk összes rákfenéjét, amivel megmérgezzük a saját életünket.
Teljesen szelíden,de kristálytisztán, élesen látva, tényt közöl, gyakorlatilag érzelmek nélkül.
Aztán eljutottam oda, hogy színre lép a GESTAPO, és az ember elfelejt ember lenni....
Becsaptam a könyvet, és sikíthatnékom van!
NEM tudom folytatni.
Próbáltam, de egy újabb mondat és jön az újabb szúrás, egy újabb sikoly a fejembe, és nem megy.
Utálok félbe hagyni bármit is, főleg meg könyvet, olyat, ami ráadásul még tetszett is, és érdekelne…
Miért lettem ENNYIRE „ilyen”?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése