Viszont a fiaimnak nem tudok olyat adni, aminek örülnének.
Milánói makarónin kívül szinte semmit nem esznek, csak piszkálják a kaját, hogy:
1.)
- Köszönöm, nem vagyok éhes!
2.)
- Én ezt nem szeretem!
- Ettél már egyáltalán ilyet?
- Nem, mert én ezt nem szeretem!
- Legalább kóstold meg!
- Nem érted, hogy én EZT nem szeretem???
Ha meg néha ők kérnek valamit, abban sincs köszönet.
Egy időben mindíg paradicsom levest kért Csongor.
Én soha nem szerettem, nem is főztem, de van szakácskönyv, hát megfőzzük, ha ezt kér.
De nem volt jó.
Ha édesre csináltam,. sósan szokták a suliban!
Ha sósra, júúúúj, ez nem jó, a suliban édesebb!
Ma meg...
Ebédre volt még milánói, de az nem kellett most.
Mikor kérte Csongor a mustáros húst, mondtam, hogy ne főzzek már, fáradt vagyok, beteg vagyok, VACAKUL VAGYOK, meg úgysem eszi csak a szaftot.
Ezért ne pocsékoljak már el egy adag húst, hevítek tejfölt mustárral, tészta van, és ez is majdnem mustáros hús.
Nem, neki mustáros hús kell.
Megeszed a húst?
Megeszem.
Megfőzöm, getymózok vele, mosatlanítok, aztán hívom őket.
Mit csinál?
Eszi a szaftot, meg a tésztát.
Mondom: A HÚST IS!
Erre a szájába veszi, csak forgatja, pofákat vág, öklendezik.
Nekem meg az amúgy is hasogató fejem kezd szikrákat is csiholni a koponyámban...
Mondom jó, akkor hagyja a húst, mert mindjárt elzavarom az asztaltól!
Eszi tovább a szaftot, erre felkiált: ez meg mi?
Hagyma! azon kell felkészíteni, mindíg így csinálom!
Fúúúúúj, hagyma, na neki ez nem kell!
És nem evett....
Én meg most döntöttem el, hogy nem főzök nekik többé.
Ja, Zaza meg csak magában kifőtt tésztát evett.
Majd rendelek kaját, napi 600 Ft-ért adják leves + főétel és ki is szállítják.
Jobban kijövök belőle, mint ha itthon csinálom, és csak felhúzom magam, hogy nem esznek!
Ha meg nem ízlik nekik az éttermi menü, van jó sok vajam, kenyeret meg minden nap veszek, és egyék azt.
NAGYON mérges vagyok!
És van egy halom mosogatni való cucc, bár nem ettek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése