Szerencsére van olyan ráhatásom a csajokra, hogy előbb-utóbb mindent megkóstolnak, és a legtöbbször azután imádják is a cuccost.
Egyedül a zellerszárral nem sikerült megbarátkoztatnom a népet, de hát nem muszáj mindig mindent mindenkinek szeretni...
Viszont a padlizsánkrémre sikerült úgy rászoktatnom őket, hogy azóta is azt hallgatom, hogy "...a tied milyen finom volt! Írd már le lécci a receptet!"
Leírtam már, sokszor, de most itt lesz, annyiszor veszíthetitek mostmár el a receptet, ahányszor csak akarjátok, mert itt megmarad az örökkévalóságnak (szerverlefagyásig, heckertámadásig,...)
Többnyire nem vagyok szabálykövető, így ezzel az egyszerű étellel sem úgy bánok, ahogy a nagy többség, előre is elnézést a szentségtörésekért... :)
A padlizsánt megmosom, megtörlöm, megszurkálom, hogy a gőz ne nyomja szét, beteszem a sütőbe egy tepsire, és néha fordítva rajta egyet, megsütöm.
Itt jön a szentségtörés: elvileg fa kanállal-fa villával kellene vele dolgozni, mert ha fém éri bebarnul, de engem a színe teljesen hidegen hagy.
Simán villával kikaparom a belsejét, és villával összetöröm.
Közben olajon dinsztelek egy fej hagymát.
Ha kész, hozzá adom az összetört padlizsánhoz, sózom, borsozom, zúzott fokhagymát teszek hozzá (én imádom a fokhagymát, ezért jó sokat teszek bele) és egy újabb szentségtörés: nagyon apróra vágott paradicsomot is teszek bele.
Többnyire szeretem, ha rusztikus, ha látszik, mi van benne, de most trükköznöm kellett, mert a srácokkal ismét tettem egy próbát, ők megeszik-e, és mivel Csongor nem viseli el a paradicsom látványát az ételben, így összeturmixoltam az egészet.
Simán kenyérre, vagy pirítósra kenve, ki mire szereti: Egészségetekre!
Nem, semmi baj a bal oldalival, csak lett szórva rá egy kis friss lucerna csíra... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése