Furcsa hét...

Úgy látszik minden nap belefutok valamibe, ami ugyanoda vezet vissza.

Nem akarom újra kezdeni.
Aki érti érti, aki nem, nem.

Csak néha jó lenne, ha megállnánk egy pillanatra és elgondolkoznánk, az, amit teszünk, az, amit mondunk, hová vezethet.

Nem akarok vitázni, veszekedni, se megtéríteni senkit.
Mindenkinek a saját felelőssége, mit tesz, mindenki bokszolja ezt le a saját lelkiismeretével.

De riaszt, ami fele tartunk, és sokszor annyira megrémíszt, ha olvasok valami olyat, mint pl. ez.


Azt gondolnánk tanulunk, és nem követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.
Saját életemből kiindulva meg?!
De elkövetjük.
És ettől félek csak igazán.

Mindíg is érzékeny voltam az igazságtalanságra, kicsi gyerekkorom óta nem tudom befogni a szám, ha valami olyanba botlok, ami az én értékrendemmel ellenkezik.
És bár senki nem kér meg rá, sőt legtöbbször TUDOM, hogy bajom lesz belőle, mégsem tudok hallgatni, hanem "beleszólok", mert nincs béke bennem, ha elmegyek egy dolog mellett, ami ellen akár tehettem is volna.

És egyre érzékenyebb vagyok.
Nem vagyok egy tipikus anyatigris, aki közelről ismer, tudhatja.
De pont azóta, hogy a fiúk megvannak, azóta kattant át bennem valami.

Sírok, ha meghallom, hogy száguld a mentő szirénázva, vagy ha nagyon szem előtt vagyok, erősen küzdök, hogy ne csorduljon ki, de bent igen...

Nem tudok véres horrort megnézni, pedig régen nem zavart.
Nem tudok olyan thrillert, drámát, akármit megnézni, ahol a gyengébbeket bántják, nem csak testi, hanem lelki vonatkozásban is. Ne bántsanak se a betegeket, se a gyerekeket, se a szellemi, vagy testi sérülteket,...

És nem vagyok hajlandó megnézni semmit, amiben feltűnik egy náci egyenruha, vagy a sárga dávid csillag.

Olvastam, hallottam, láttam épp elég szörnyűséget, hogy tudjam, mit tettek a nácik, és amit eddig láttam, az pont elég.
Nem akarok többet tudni, mert nem fér, nem bírom el.
Ez épp elég ahhoz, hogy tudjam, soha nem szabadott volna megtörténnie, és mindenkinek, minden erejével, minden idegszálával azon kellene lennie, hogy ez, vagy hasonló ne történhessen meg.
Nem kellenek a hatásvadász hollywood-i filmek, mert nem.

Viszont néha kell, hogy kellő pillanatban kapjunk egy picike emlékeztetőt.
Nem véreset, nem hatásvadászt, nem szenzációhajhászós, katasztrófatúristáskodó szemetet, hanem lelket.

Mint pl. ezt.

És ez most nem baj, hogy sírós, nem baj, ha fáj.
Elgondolkoztat, és talán azoknak is behúzza a kéziféket egy pillanatra, aki egyébként eszetlenül rohan a rossz felé.