2012. november 8., csütörtök

A gránátalma dícsérete

Egyszer volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, volt egyszer egy ember, aki megszerettette a fiaimmal a gránátalmát.
Nekem fogalmam sincs, mit lehet azon a kesernyés vackon szeretni, de ha a fiúk gránátalmát látnak, sikítanak, hogy EZT vedd meg nekünk Anyaaaaaaaaaaaaa!

Na, ma az egyik üzletben ez az eset forgott fenn, úgyhogy vacsi után ki is követelték maguknak.

Előrelátó okos anyuka a világos pulcsit leveteti a gyerekkel, ne legyen csupa vörös lé, mert az ugye nem megy ki a ruhából.
Aztán elindult az őrület!
Már tudom, miért GRÁNÁT alma a neve: a lé csak úgy ROBBANT szét, összefröcskölve a szép rezeda zöld falamat, a gyerekeket tokától bokáig, na meg engem. (a kedvenc sárga pólóm mostantól nem utcára lépős viselet, sajna a Vanish sem segített rajta...)

Anyaaaaaaaaa, ugye holnap is veszel nekünk?!
Ja, de nem felejtek el sötétkéket, vagy inkább feketét felvenni a művelethez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése