Változások ( +16-os!)

Kíváncsian figyelgetem saját magam, mert mindig történik bennem/velem valami.

Most a Sinister miatt beugrott egy dolog, ami eddig fel sem tűnt.
Milyen idióta is az ember, ha valami normális, jó, az már fel sem tűnik, csak ha ez az állapot megszűnik?!
A jót észre sem vesszük, csak akkor kezdünk el sipogni, ha eltűnik...

Na, ma rádöbbentem valamire:

Évek óta voltak zűrjeim a saját magammal, azaz az álmaimmal.

Vagy nem álmodtam, vagy legalábbis nem emlékeztem már rá reggel, vagy pedig ha álmodtam, abban nem volt köszönet.

Sokszor kapkodtam ébredés után a levegőt, hogy kitisztuljon a fejem, és ezerszer is közöltem önmagammal, hogy:
a.) vagy nem vagyok normális,
b.) vagy előző életemben valami tömeggyilkos lehettem,
c.) vagy nem tudom mi, mert nem igaz, hogy EZEK az álmok csak úgy - belém költöznek.

Vagy menekültem, mert meg akartak ölni, vagy én öltem.
Minden lelkiismeret furdalás nélkül.
Nem okozott gondot valakit felaprítanom, majd elrejtenem, mert azt persze álmomban is pontosan tudtam, hogy ölni bűn, rossz, büntetik, tehát a nyomokat el kell tüntetni.
Profi gyilkos voltam.

Az ex-exemmel anno telefonon minden este hosszasan beszélgettünk, mivel messze volt, és majd minden este úgy köszönt el: "Álmodj szépeket, álmodj velem!"

Jó párszor elmondtam neki, hogy az nem lesz jó, mert kb. 4-5 zsákban végzi majd, szétporciózva, szóval ne akarjon az álmai főszereplőévé válni, mire felfogta, és később már a mondatát kiegészítette azzal, hogy "...és próbálj meg nem megölni..."

És amire az előbb döbbentem rá:  jó pár hónapja nincsenek álmaim.
Ha véletlenül vannak, teljesen békések.
Már nem menekülök, nem üldözök.
Kezd helyre állni a béke?!

Nem tudom pontosan minek köszönhetem ezt, lehet hat rám az újonnan szerzett barátság és az Ő pozitívumai, "furái", vagy nem tudom.
Mindenesetre megnyugtató érzés, és JÓ érzés végre "normálisnak" lenni, éjjelente... :D