2013. április 12., péntek

Kedves Tavasz!

Most hozzád intézem szavaimat.

Eddig főnöködnél, az Univerzumnál próbálkoztam, hozzá küldtem imáimat-fohászaimat, de úgy látom egyéb teendői miatt túl elfoglalt és nem ér rá eme romlandó testű földi haladó hisztis nyavalygását meghallgatni.

Remélem Te ráérsz egy percre, és mondandómmal nem zavarok meg valami halaszthatatlanul fontos ügyet.

Kedves Tavasz!
Tegnap mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre felébredtél a hosszúra nyúlt téli álmodból.
A Napsütés kell a testemnek, lelkemnek, a jó közérzetemhez, a boldogságomhoz.

Az emberek 1 napra végre kivirultak, felpezsegtek, kisimultak, és mosolygós, boldog arcokkal találkoztam csak egész nap.

És erre itt van ez a mai nap.

Nem tudom honnan gondoltad, hogy 1 nap után elegünk lett a tavaszból, de most nyomatékosan megkérlek rá, hogy ezt a butaságot verd ki a fejedből:
Igenis SZERTÜNK, hiányzol, akarunk, úgyhogy lécci: GYERE VISSZA!

Az Apukám szerint már így is nagy károkat okoztál a méhállományokban, mert megzavartad őket azzal a 4 héttel ezelőtti, IDŐBEN elkezdett kitavaszodásoddal, majd a hirtelen hátraarcoddal, amivel újra átadtad eme hatalmas játszóteret, mint a Föld a Télnek.
Szeretnék sok finom mézet enni idén is, tehát kérlek, szedd össze magad mostmár, és tedd a dolgod!

A növények is furán reagálják le a szeszélyes jövés-menésedet, de ma, ha nem láttad volna, hát ÉN láttam, mit tudsz tenni egy kis napsütéssel.
A fél megyén átautózva reggel még bimbóba szorítva várakoztak a kökénybokrok, hazafele jövet, bő 5 óra múlva egy kis napsütés hatására virágba borult az országút 2 széle.

Nézz körül.
LÁSD, hogy elég a vízből, az esőből és hogy kell a napsütés.

Kérlek, végre szedd össze magad, rázd le a visszatartó negatív erőket és virulj, éleszd fel a természetet, gyógyítsd meg a megfáradt, befordult, depresszióba fordult lakosságot ezen a hatalmas saját játszótereden, mert ha mosolygós arcokat látsz, ha virágot, és újjászületést, fogadjunk TE is sokkal, de sokkal boldogabb leszel!

Köszönöm!
Remélem nem zavartalak.

Maradok továbbra is nagy tisztelőd, és csodálód: Cs.A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése