Köszön, rám néz, végig mér, aztán megint, majd elhangzik tőle a hónap mondata:
- Andika, hogy te mennyit fogytál! Látványosan! Hogy csináltad?
Andika zavartan....
- Csak jóga, meg gerinctorna... "Csak" Olga! Dolgoztat, és ezek szerint látszatra is eredménnyel, nem csak érzetre?!
Engem az érdekel főleg, amit érzek, de ha ez látványra is pozitív, akkor éljeeeeeeeeeeeeen!
Köszönöm Olga! :D
A joBB gerincemet, a joBB közérzetemet, a joBB lelkemet, hogy sokkal, de sokkal jobb Andikában lenni most, mint 4-5 hónapja.
És itt jön az értetlenkedős gondolatáradat: nem értem az embereket.
Napi szinten beszélek olyanokkal, akik fájnak.
Csupa gerinc, meg mindenféle mozgásszervi beteggel vagyok körülvéve.
Ismernek, látták, mit meg szenvedtem gyakorlatilag 9 éve folyamatosan.
És látják a változást, sőt, hallják.
Mert nem panaszkodom, mert jól érzem magam a testemben, mert sokkal-sokkal élhetőbb az élet.
A napi rendszerességgel jövő-menő fájdalom elmúlt, és igen, vannak rossz napok, de már nem állandó kísérőm, hogy a derekam miatt pusztulkodok hétszámra.
És én mondom nekik, mitől fordult egyet a világ.
Láthatják, tudhatják.
És mégis, heti 1 alkalom jóga, vagy gerinctorna helyett a fájdalomcsillapítót választják.
Nem, nem lettem egészségmániás!
Nem lettem függő, elvakult, fanatikus sportgirl.
Továbbra is a Milka csoki (lenne) a legjobb esti társaság, és egy flekkenezést nem adnék egy adag zöldsaliért oda (de KELL mellé! ;) ).
Ugyanolyan "lusta", noszogatásra váró vagyok, mint ezelőtt.
De tudom, hogy ha végre itt a szerda, az az enyém és Olgáé!
Jön, és meggyötör, agyon szekál, belehalok (na jó, nem mindíg!), közben rommá vigyorogjuk magunkat, és kit érdekel, hogy másnap izomláz ezerrel?!
De JÓ nekem! Közben is, utána is.
És tudom, hogy a láblógatós semmittevést pénteken gyors fel kell függeszteni, mert végre jóga! És az is JÓ nekem!
Csak 2 nap a hétből, 2 napból 1-1 óra.
És JÓ nekem.
Épülök, javulok, erősödöm, és "apadok".
Nem értem, ha már az Univerzum ide pottyantott közénk egy ilyen kis kincsecskét, akkor miért nem aknázza ki mindenki, akinek baja, problémája van, a saját maga érdekében?!
Csak hallgatom, napszámra, hol ettől, hol attól, hogy fáj, és rossz, és jajj, közben meg arra gondolok, ha nem jött volna Ő ide, és nem találtam volna rá (vagy Ő rám?!), akkor most nekem is sírós lenne a napom.
Majd mikor tálcán kínálom a megoldást, hogy csak 1-1 óra, és vége, megszűnik, vagy legalábbis SOKKAL jobb lesz, a lustaság, vagy nemtörődömség, vagy nem tudom hogy mi, de visszatartja őket, és a saját maguk életminőségének javítása helyett inkább az orvost, a fájdalomcsillapítót, meg a folyamatos fájdalmat választják.
Nem értem az embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése