Október 22.

Hétfőn szólt Zalán óvónője, hogy valami egészségnap, sportnap, vagy igazából nem is tudom mi lesz szerdán.
10-kor az ovisok a szülőkkel közösen kivonulnak az ovi elé, és körbe futják az ovit, a környező háztömböket, játszóteret....
Mivel szerdán szakadt az eső, így ma reggel szóltak, hogy ma 11-kor van az ovis futás, és kérik, hogy jöjjek el.
Oké.

Elvégre ráérek, a reggeli minusz fokok nem bátortalanítanak el csak majdnem ketté törtem fagyhaláltól meggyöröve, úgyhogy nagy vagányan vastag harisnya és melegítő kombóban tök bátran elindultam az ovi fele.
Fura volt, hogy se egy autó, sem egy bicaj nem volt az ovi előtt.

Bemegyek, a gyerekeket javában öltöztetik, de sehol egy szülő.
Mikor megláttak az óvónők egyből örömrivalgásba törtek ki, és megkaptam a Fáy uti óvodától a megtisztelő:

A LEGSPORTOSABB ANYUKA!

címet.
Egy darab szülő sem volt ott rajtam kívül, bár állítólag többen ígérték magukat.

Nagy móka volt a futás, a kicsik kettessével, egymás kezét fogva futottak, hátul én, jobbomon, balomon 1-1 törpe (Zalán, és az egyik legjobb barátja, Domi), úgyhogy tök szabályos, futásnak nem nevezhető gyorsgyaloglást nyomtam le, cirka 7 perc alatt megtéve a rettenetes nagy távot.

Volt nagy sikongatás, örömtánc a teljesített feladat után, majd a törpök szaladtak  az udvarra még tombolni egyet ebéd előtt a gyönyörű napsütésben.

Nekem még volt egy harci feladatom, menyjelöltet vígasztalni, ugyanis reggel Zalán olthatatlan szerelme jeleként az állandó szerelme, Panna ujját félig leharapta, csak úgy merő kedvességből (és jelezvén, hogy a tulajdonosi jogát fenntartja a céda teremtés tulajdoni lapján, ugyanis a Perge Máté komája is folyamatosan férji titulust kap Panától, és ez azért mégse' járja!)

Szóval Zalánt lecseszerintettem, Pannát megvígasztaltam, (...volt puszi, meg ne haragudj, többé nem csinálok ilyet! nem haragszom, és már nem is fáj...) majd Perge Mátét megkérdeztem, hogy ezen a héten ki a soros férj, ő vagy Zalán, mert ha Zaza, akkor legyen szíves a héten nem inzultálni kedves menyőkémnekvalót, majd 2 tonna puszival betakarva ("...úgy fogsz hiányozni anyuciiiiii!...") hazasétáltam.

És MÉG csak most megyek dolgozni, pedig MÁR ennyi mindent elintéztem ma...

Viszont ma megint megállapítottam, milyen szép dolog is a szerelem! (és többnyire a lánynak fáj, lásd Panna fognyomatos ujját...)

Aztán gyorsan az is az eszembe jutott, hogy anno, a legelső szerelmemet viszont én inzultáltam, mert az oviban erőszakosan bent akart tartani az (udvari) WC-ben, hogy megcsókoljon, amit én elég rendesen nehezményeztem (nehogymá' elsőre csak úgy a táboripottyantóson vegyék el a szüzességem!), és mivel skorpió csillagjegyem istencsapásaként elég vehemens tudok lenni, nemes egyszerűséggel bele haraptam a karjába, elég rendes folytonossági hiányt okozva ezzel picinyke barna testén...
Sírt, nagyon, és én is, mert ugye mégiscsak a szerelmem volt, és fájt, hogy fájdalmat okoztam neki, de leginkább az, hogy én meg büntiben voltam egész nap utánna, a csoportszobában kellett űlnöm hátra tett kézzel, miközben a többiek kint játszottak az udvaron.

Tizen (huszon) évvel később találkoztam az első (be nem teljesült) szerelmemmel, aki megmutatta a karját, hogy mai napig őrzi testén bimbódzó románcunk örök emlékét....