2013. október 19., szombat

Senshi-s nap :o)

Ma reggeltől estig az egyesület szervezte a napomat. :o)

Reggel 9-től volt a jóga szeminárium, amit Olga tartott.
Elvileg kezdőknek volt ajánlva, és menet közben egy minden napba beépíthető jóga gyakorlatsort tanított, amiben benne van az egész esszenciája.

Én lassan 1 éve járok az órákra, elvileg nem vagyok kezdő.
Mégis olyan jó volt újra átismételni az alapokat.
A légzéstechnikát, a központi tengely megtalálását önmagunkban, a mozdulatok egymásra épülését, sok-sok dolgot, amiből ez egész apránként felépül.

Volt bele építve egy kis mediball, amin őszintén ledöbbentem.
Még soha nem volt az eszköz ("ütő") a kezemben, de sokszor láttam már Senseit gyakorolni.
Mindig olyan könnyűnek tűnt, olyan magától értetődő volt, ahogy lassú, kecses hullámmozgással "varázsolt - táncolt".
Nem is igazán értettem a lényegét, maga a látvány, a nyugalom, ami ilyenkor belőle áradt, az volt az, ami igazából megfogott benne.

No, ma megkaptunk egy alap információt ehhez az egészhez, kis instrukciót, majd foghattuk az eszközt, és JESSSSSZUS!
Hát, az, hogy nem könnyű, ezzel nem írtam le a probléma lényegét.
Az, ami látszatra könnyed, légies, az valójában iszonyú koncentráltságot, önismeretet igényel.
A testérzetemen van mit javítani!
Szóval jó volt belekóstolni ebbe is. :o)

A gyakorlatsort jó sokszor átvettük, most már elvileg megy.
Remélem jól rögzült. :D


Azt mondta Olga, hogy a mindennapokban ha megcsináljuk napi csak egyszer, azzal máris sokat tettünk önmagunkért.
Lazító, "görcsoldó", ... és hőtermelő.
A hőtermelőt nem értettem mindaddig, míg egyszer elejétől végig meg nem csináltuk.

Úgy kezdtük, hogy majdnem hüsi van, kellett a pulcsi is, mire végeztünk a gyakorlatsorral (kb. 1,5 perc?) már le kellett venni a pulcsit.
Fura érzés belülről sugározni! Vagy nem is tudom, hogyan írjam le ezt az érzést is igazából.

3 óra volt az egész, de azt hiszem holnap izomlázam lesz...

Délután 4-től meg egy kötetlen,  beszélgetős, barátkozós "klubdélután" volt.
A srácaink lent rohangáltak a sportpályán, meg a suli udvaron, mi meg felnőttek fent beszélgettünk a a dojoban.
Nem voltunk sokan, de elsőre ennyien...
Majd lesz ez másképp is, ugye?! ;)
A lényeg, hogy MI szuper jól éreztük magunkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése