...és törhetem a fejem, hogy ez most végső soron pozitív vagy negatív, rám nézve?! :D
Szünetben sztoriztunk a közvetlen kollégákkal, és sikítva, sírva nevetés lett a vége.
Valahogy mindig úgy alakul, hogy ahol megjelenek, mindig erőteljes vigyorgásba megy át a hangulat.
Kérdeztem is a csajoktól, mikor már újra volt levegő, és letörölgettük a könnyeinket, hogy nem is értem, hogy bírták ki nélkülem 2,5 hónapig?
- Ugye hiányoztam? Milyen volt nélkülem? :D
Erre megszólal az egyik hölgy:
- Akkor csend volt...
Mivel én egy végtelenül optimista ember szeretnék lenni, most ez inkább dicséretnek veszem... :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése